Németországban terjeszkedik a KÉSZ

Közép-kelet-európai sikerek után nyugat féle terjeszkedik a magyar tulajdonú KÉSZ Csoport. Új leányvállalatukat Németországban nyitották meg. A cég vezetése szerint az EU-ban ez a piac fog az egyik legdinamikusabban fejlődni, ezért 2016 elején KEMAG Deutschland GmbH. néven alapították meg az ottani céget.

A KÉSZ Csoport németországi leányvállalata: KEMAG Deutschland GmbH. Első generál kivitelezési projektjük április elején veszi kezdetét. Ukrajna, Románia, Szerbia, Oroszország, és Fehéroroszország után a német piacon terjeszkedik a magyar tulajdonú KÉSZ Csoport. A hazai építőiparban egyedülálló módon a Cégcsoport éves forgalmának átalagosan több mint 15%-át adták a külföldi leányvállalatok által megvalósított projektek, ezt az eredményt növelnék az új piacra lépéssel.

Németországban terjeszkedik a KÉSZ

Németországban terjeszkedik a KÉSZ

Kovács Attila, a KÉSZ Csoport alelnöke az új piacra lépés kapcsán kiemelte: „a választás azért esett Németországra, mert az előrejelzések nagyon komoly építőipari volumennövekedést prognosztizálnak itt. A német piac akár 1 millió új lakást is képes lesz felvenni. Ezért döntöttünk úgy, hogy megmérettetünk, és tudásunkat próbára tesszük ezen a piacon is. 2020-ra a célunk Németországban az évi 60-80 millió eurós forgalom elérése. Ahogy a többi külföldi leányvállalatunknál, ebben az esetben is irányelv, hogy minden kint megtermelt eredményt Magyarországon költsünk el.

Jelenleg folyamatban van a KEMAG infrastruktúrájának kiépítése, valamint a működéshez szükséges szakemberek bevonása. Ezzel párhuzamosan készülnek az első elnyert projekt, egy 220 lakásos, 5 szintes lakóház kivitelezésére Berlinben, 20 millió Euro nagyságrendben. Hely- és piacismeretben sincs hiány, hiszen az új leányvállalat résztulajdonosa a német, de magyar gyökerekkel rendelkező Mundial AG ingatlanfejlesztő cég.

A KÉSZ Csoport a német piacon abban látja sikerének kulcsát, hogy a hazai munkaerő és alapanyag exportálásának köszönhetően versenyképesebbek tudnak lenni a helyi építőipari cégeknél. Több mint 3 évtizedes tapasztalat, tudás és szakértelem áll a hátuk mögött, melynek segítségével eredményesek lehetnek az újabb piacon.

Az új leányvállalat is jól bizonyítja, hogy a KÉSZ külföldi üzletágának kialakítása megalapozott ötletnek bizonyult. Tavaly kiemelkedően sikeres évet zártak, 111 olimpiai úszómedence méretű területen építettek 8 gyárat Közép-Kelet-Európában.

forrás: sajtóközlemény