A XI. ÉPÍTÉSZ-KÉSZ-REGATTA ELNÖKI KÖSZÖNTŐJE

Tisztelt vitorlázó építészek, tisztelt Kulcsár  Krisztián elnök úr, tisztelt Béres István elnök úr!

Mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy megtisztelték jelenlétükkel a XI. Építészregatta rendezvényét, amely egyszerre kíván ünnepe lenni ennek a gyönyörű összetett sportnak és a hagyományok őrzésének. Talán mondható, hogy így a XI. alkalom után már ez az esemény is hagyományteremtő, a Balaton nyugati medencéjének hajós felvonulása a történelmi vitorlások részvételével.

Már szokás, hogy minden évben a díszvacsorán szólunk arról, hogy milyen aktuális események voltak amelyekre, mint értékre tekintünk, s amely események többé, gazdagabbá tesznek bennünket, akik itt most együtt ünnepelünk.

Elsőként említeném a helyet és az Európai Kulturális Örökség Évét, amely európai hagyományainkra, örökségünkre hívja fel a figyelmet. Itt a Helikon Festetics kastélyban ünnepelve ennek látható, tapintható jelei vannak, hiszen a kastély épülete folyamatosan megújul és megújult.

Az év egyik jelentős eseménye a Hudec 100 évforduló, amely annak a közös V4-es értéknek a szimbóluma, mely szerint idén 100 éve, hogy Hudec László Kínába érkezett, és a Besztercebányán született építész a budapesti József Nádor egyetemen szerzett tudását Sanghajban elkezdte kibontakoztatni.

Az a közel 100 épület, amit a távol-kelet e meghatározó városában jegyez a mi közép-európai kulturális gyökerünkből fakadnak, és hidat teremtenek a V4 országok, Kína, és Ázsia között.

A V4 Építészeti Alapítvány idén a 21 ázsiai országot összefogó ARCASIA regionális szervezettel közösen rendezett szimpóziumán a V4 országok várainak és királyi palotáinak hasznosítását tanulmányoztuk Budapesten, Pozsonyban, Prágában és Krakkóban.

Ezek a kulturális és történelmi kapcsolatok egyre erősebbek, áprilisban a Hudec díj átadásán lehettünk együtt, és a jövő héten Besztercebányán, május 31.-én Pozsonyban lesz kiállítás megnyitó Hudecről, majd június 18-án a Várkert Bazárban nyílik a V4 magyar elnökséget lezáró kiállítás arról, hogyan látják Hudec László építészetét a sanghaji művészek, milyen hatással volt rájuk Hudec.

Idén ünnepeljük a második világháború után 1948-ban megalapított, Építészek Nemzetközi Szövetsége (UIA) 70. évfordulóját, amely a világ legnagyobb építészeti szakmai szervezete. Büszkék lehetünk arra, hogy Vágó Péter és Goldfinger Ernő kezdeményezésére jött létre az angol építész szövetség a RIBA 1948. évi ülésen. Mára a szervezetben a regionális együttműködésé a főszerep.

A V4 Építészeti Alapítvány programja a nemzetközi szervezetekkel történő kapcsolatok építése mellett ez a hagyományteremtő és őrző regatta, felvonulás tisztelgés a múlt értékei előtt.

Nagyszerű dolog és külön köszönet a balatoni történelmi hajóknak, hogy itt vannak és ezt az értékrendet képviselik, és köszönet a Festetics kastélynak az együttműködésért, a rendezésért.

Az idén ünnepeljük az aranycsapat emlékévét is.

Kedves sporttársak, vendégek, támogatók:

Köszönöm a KÉSZ csoportnak hogy e mellé a kezdeményezés mellé állt, támogat egy olyan ügyet, amely nem forintosítható, de segít abban, hogy jobban megismerjük egymást, egy kölcsönös értékrendet őrizve.

Köszönöm a támogatóknak, a Karsai Vitorlás Iskolának, a Balatonlellei Yacht Klubnak,  a Keszthelyi Yacht Klubnak a rendezés segítését. Borsay Attilának a  hihetetlen energiáját a szervezésben, Kiss Tamás építésznek és csapatának a pezsgőt, Sárközi Csaba borait, evvel szeretnék jó estét kívánni a vacsorához majd az eredményhirdetéshez.

 

  1. május.

Kálmán Ernő DLA

FŐSZERVEZŐ: V4 ÉPÍTÉSZETI ALAPÍTVÁNY
Az Építészregatta alapítója: Kálmán Ernő Dla a V4 Építészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke.