XIV. Építész-BE LIGHT! Regatta vendégei

A mögöttünk hagyott bő egy év pandémiás korszaka mindannyiunk számára nagyon komoly kihívást jelentett minden szempontból, ezért fontos a személyes és társas kapcsolatok, közösségek újjáépítése, megerősítése. Az ez évi Építészregattát ebben a szellemben szervezzük.

Idén hivatalosan a Nemzeti Újrakezdés Évét ünnepeljük, így az Építészregatta, ahogyan az elmúlt években is kapcsolódik ehhez a kezdeményezéshez

Az esemény fővédnöke Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közigazgatási Államtitkára, aki a péntek esti welcome partin köszönti a résztvevőket.

Velünk tart Oleg Haman, a Cseh Építész Szövetség elnöke, aki szombat este személyesen üdvözli a rendezvényt.

Kérünk minden érdeklődőt, hogy az eseményt az ahhoz méltó öltözékben tisztelje meg, egyúttal fokozottan figyeljünk az érvényes egészségügyi és orvosi előírások betartására. Szeretettel várunk mindenkit határokon innen és túl!

FŐSZERVEZŐ: V4 ÉPÍTÉSZETI ALAPÍTVÁNY
Az Építészregatta alapítója: Kálmán Ernő Dla a V4 Építészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke.