Hatvan éve dőlt el a balatoni települések sorsa

Azóta tudjuk, hogy hol szórakozunk vagy merre találunk szállodát. A terv pedig – meglepő módon – ma is remekül működik.

Kép1Fotó: Fortepan/ Főfotó

Gondolkodtak már azon, hogy a Balaton partjának 49 tóparti települése közül miért azok a lettek a leghíresebbek és leginkább felkapottak, amelyeket ma ilyennek ismerünk? Vajon miért van az, hogy ha valakinek el kell mondania az első 10 települést a magyar tenger partjáról, ami eszébe jut, akkor szinte mindenki ugyanazt mondja? Nos mivel a Balaton partján nem igazán vannak nagy múlttal rendelkező (középkori) városkák, mint mondjuk az Adrián, így az okot egészen másban kell keresni. Egészen pontosan egy éppen hatvan éves tervben, melyben döntöttek a tó tömegturizmust szolgáló üdülőhellyé fejlesztésének mikéntjéről.   Az 1957-ben életre hívott Balatoni Intéző Bizottság (BIB) a szocializmus korszakára egyáltalán nem jellemző módon és meglepő intenzitással kezdett munkához 1962-ben és a fejlesztési tervet 1963-ban mutatták be.  A bizottság tagjai tisztában voltak azzal, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségek bár valóban óriásiak, közel sem elegendők a tó környékének egyidejű fejlesztéséhez. Éppen ezért először feltérképezték, hogy melyek azok a települések, amelyek a legkisebb ráfordítással a legkönnyebben igazíthatók a turizmus igényeihez, legyen szó tömegturizmusról vagy magasabb minőségű nyaraltatásról. Az elemzés során kirajzolódtak a települések közötti különbségek úgy földrajzi, mint egyéb adottságokban. Az akkori koncepció hatása a mai napig érezteti a hatását. Az adottságok alapján készült rangsorokban először kétfelé osztották a településeket. Így a tó körül tizenkilenc területet neveztek meg, amelyeket a legrövidebb időn belül alkalmassá kellett tenni a terv későbbi szakaszaiban meghatározott funkciók betöltésére.

A kiemelt települések a következők voltak (betűrendben):

  • Alsóörs
  • Badacsony
  • Balatonakarattya
  • Balatonalmádi
  • Balatonboglár
  • Balatonfenyves
  • Balatonföldvár
  • Balatonfüred
  • Balatonkenese
  • Balatonlelle
  • Csopak
  • Fonyód
  • Hévíz
  • Keszthely
  • Révfülöp
  • Siófok
  • Tihany
  • Zamárdi
  • Zánka

A térképre pillantva láthatjuk, hogy a települések – Hévíz és Keszthely kivételével – inkább a Balaton keleti felében vagy a tó képzeletbeli felezővonala környékén helyezkednek el. Ennek a ténynek meglepően logikus a magyarázata: a tervek készítésekor még egyáltalán nem számoltak a nyugatról érkező autós forgalommal. Ezt jelzi az is, hogy az ország első autópályái az Ausztria felőli forgalmat előbb a fővárosba vezették, majd onnan lehetett könnyebben és gyorsabban eljutni a Balatonra. Az autós turistákra így elsősorban Budapest irányából számítottak a tervek, ami azonnal érthetőbbé teszi a kiemelések földrajzi elkülönülését. Egyszerűen nem számoltak azzal, hogy a tóra érkező nyaralóvendégek tovább- utaznának a nyugati medence irányába azért, amit kevesebb kényelmetlenséggel is el lehet érni.

Érdekes tény, hogy egy ideig komolyan számoltak Akarattya jelentős fejlesztésével, mely – az elképzelés szerint – tehermentesíthette volna Siófokot. A fővároshoz legközelebb eső települést 1964-ben a Balaton kapujaként kezdték emlegetni, és ennek megfelelően egy olasz stílusú lidót készültek kialakítani a tóparton. Azonban a terveket valószínűleg úgy készítették el, hogy csupán a főváros közelsége vezette a gondolatmenetet, így nem vették figyelembe a realitásokat.

Kép4Akarattya 1966-ban
Fotó: Fortepan/ Lencse Zoltán

Az egyik és talán legfontosabb tényező Akarattya teljesen egyedi mikroklímája, amely a Balaton környékének legszárazabb területéve teszi ezt a vidéket. E tényező tehetett elsősorban arról, hogy a többi Balaton-parti településhez képest Akarattya már a hatvanas években is erősen elmaradottnak számított, amiből minden más probléma adódott. Felmerülhet még egy kérdés a kiemelt települések listája alapján, mégpedig hogy Hévíz és Keszthely miként kerülhetett ide. Ezt természetesen Hévíz fürdőjének vonzereje indokolta.

Számoltak azzal, hogy noha a külföldi valutára égető szüksége volt az államkasszának, a magyar emberek keveredése a nyugati turistákkal már korántsem volt kívánatos. Igyekeztek az ilyen találkozások számának esélyét a lehető legalacsonyabban tartani, hiszen a nyugati életmód, viselkedés, anyagi helyzet megtapasztalása könnyen nem odaillő gondolatokkal terhelhette volna a proletárok fejét. Ennek a gondolatmenetnek megfelelően a kiemelt településeket két csoportra osztották. A fenti felsorolásban vastagabb betűvel emeltem ki azokat, melyek külföldi vendégek fogadására is alkalmasnak tűntek, míg a többi a SZOT által beutalt magyarok tömegeinek feleltek meg inkább.

A „külföldi” településeken tehát csak korlátozott számban vagy egyáltalán nem épültek SZOT- és vállalati üdülők. Emellett ebben a környezetben a rendőri jelenlét is erősebb volt (a kémtevékenységről valószínűleg nem is beszélve). Ezek a települések egytől egyig rendelkeztek valami olyan sajátossággal, amely lehetővé tette a minőségibb nyaraltatás kivitelezését. Így Földvár mint magasabb igényeket kielégítő szórakozóhely kerülhetett be a listára, Fürednek korábban is volt külföldi idegenforgalma a szívkórháznak köszönhetően, ehhez csatlakozott az egykoron számottevő hajóskultúra újjáélesztése, így a település lett a nemzetközi vitorlásélet hazai központja. Hévíz szerepéről már esett szó, ahogyan Keszthelyről is. Az utóbbi esetében a magas színvonalú kulturális örökség is fontos oka volt a listára kerülésnek, ami Tihanyról is elmondható. A felsorolásból némileg kilóg Siófok, hiszen itt az első hullámban épültek olyan szállodák is, amelyek elsősorban külföldi vendégeket fogadtak, s e településre már az ötvenes években is a Balaton fővárosaként tekintettek.

A rendezési terv a Balaton kiépítésének kétségkívül óriási munkálatait tovább rendszerezte, és a kiemelt települések sorrendjén belül is hagyatkozott a korábban már tárgyalt földrajzi megközelítésre. Ennek megfelelően a szállodák, boltok és vendéglátóhelyek kivitelezése a keleti medence Budapesthez közelebb eső részén kezdődött meg. Amikor ezek a települések a túlzott idegenforgalom hatására túltelítettekké váltak, újabb, nyugatabbra fekvő települések fejlesztésébe kezdtek bele. Ráadásul az erőforrásokat először inkább a déli partra koncentrálták, mert sokáig az északi partot a nyaraltatásra kevésbé alkalmasnak tekintették, és a beutalt dolgozók körében sem volt annyira népszerű. Bár mára az okok egy része megszűnt és a tervekkel vitába lehet szállni, ha jobban belegondolunk a Balaton környékén felmerülő igényeknek a mai napig ez a felosztás felel meg a legjobban. Persze igaz, hogy az 1962-63 fejlesztési terv nyomán megindult infrastruktúra-fejlesztések olyan adottságokkal ruháztak fel egy-egy települést, melyet ma már csak igen nehezen lehetne megváltoztatni.

forrás: tóretró blog, 2022, május 6.

 

 



FŐSZERVEZŐ: V4 ÉPÍTÉSZETI ALAPÍTVÁNY
Az Építészregatta alapítója: Kálmán Ernő Dla a V4 Építészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Translate »